2014. sze 23.

Ipari drónok az építőiparban #1

írta: vinersniccel
Ipari drónok az építőiparban #1

iris.jpg

Richard Evansnek gyerekkorában sosem okozott problémát, hogy mit csináljon, ha kitört a nyári szünet. Míg a vele egykorú srácoknak mindig ki kellett valamit találni, hogy elfoglalják magukat, addig ő bátyjával a floridai Merrit Islanden felnőve, egy az otthonuktól mindössze fél mérföldre lévő magánrepülőtér mellett lógtak naphosszat. Arról azért nem szól a fáma, hogy milyen jó kis hangzavar lehetett ott, viszont ha már ilyen kellemetlenségeknek voltak kitéve, kihozták helyzetből a legjobbat. A pázsiton heverészve türelmesen várták, míg a kék égen egy repülőgép sziluettje jelent meg, mielőtt leszállt a közeli reptéren. Ezek az élmények egy életre elkötelezték a repülés mellett.

61 évesen Evans még mindig csodálattal adózik a repülőgépeknek. A különbség csak az, hogy most már irányítja is a gépeket. Évtizedes modellezési tapasztalatával könnyen megtalálta az utat, hogy hogyan tudná hobbiját munkájához felhasználni. Cége, a SpawGlass építkezéseken veti be Evans quadrocoptereit, egyelőre még csak kísérleti jelleggel. Ezek célja, hogy megtudja, milyen formában, milyen módszerekkel lehet a drónokat építkezéseken felhasználni, milyen adatokhoz lehet jutni és ezeket cége a későbbiekben hogyan használhatja fel.

És bár Evans rajongása a műszaki megoldások iránt tagadhatatlan attól a pillanattól fogva, hogy drónok kerülnek szóba, a legtöbb ember meglehetősen szkeptikusan figyeli ötleteit. Ez főképpen azért van, mert Evans és társai drónokkal repülnek, melyek az iraki és közel-keleti események miatt még mindig pejoratívan hangzanak a hétköznapi szóhasználatban. És bár a drón megfogalmazás technikailag nem a legmegfelelőbb, egy friss kutatás szerint miközben az amerikai 59 százaléka szerint a műszaki fejlődés végső soron hozzájárul egy szebb és jobb jövőhöz (csak 59%?) a megkérdezettek 63%-a szerint azonban a kereskedelmi drónok engedélyezése az USA légterében ennek pont az ellenkezőjét segítheti elő. 

IrisNL.jpg

A közvélekedés ellenére az építőipar több szereplője véli úgy, hogy a drónok és pilóta nélküli repülőgépek kulcsfontosságú feladatokat fognak hamarosan ellátni. A felhasználási lehetőségek a felméréstől kezdve, a marketingcélokon (projekt bemutatása a leendő ügyfeleknek) és biztonsági előírások betartatásán át a hidak és más építmények vizsgálatáig terjednek. Egyes vélemények szerint a drónok hamarosan ugyanolyan elengedhetetlen részei lesznek egy építkezésnek, mint például a munkagépek. 

A fentiek ellenére az elterjedés legfőbb gátja még mindig a szabályozás (hiánya). Az amerikai légügyi hatóság, az FAA megtiltotta a pilótanélküli légijárművek kereskedelmi célú használatát a hivatal kifejezett engedélyének hiányában. Az összes ilyen jármű az FAA szerint a pilótanélküli rendszer (UAS) kategóriába esik, annak ellenére, hogy ezt a kategóriát eredetileg a modellezéshez találták ki és a kereskedelmi használat sem mindig egyértelmű. Ennek eredményeképpen néhány jóváhagyott kísérleti tudományos kutatás kivételével az FAA sorban szólítja fel a pilótákat a "jogsértések" megszüntetésére, sőt, néhány esetben peres eljárás is indult, ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy több szövetségi bíró leállította ezeket a pereket. Az a helyzet állt elő, hogy még az iskolák vagy képesítést nyújtó intézmények sem repülhetnek drónokkal, ezért szimulátorokon kénytelen oktatni (sic!). 

The FAA tervei között ugyanakkor szerepel a drónok kereskedelmi célú használatának engedélyezése, ennek feltétele azonban a megfelelő szabályok megalkotása. Ennek határideje 2015. Addig is ígéretes, ám zavaros idők jönnek azoknak az úttörőknek, akik az építőiparban szeretnék használni drónjaikat. Mindazonáltal a drónok már most is repkednek az építkezések fölött.

fff_drone_construction.jpg

A folytatásban: Sufnituning drónok

Az eredeti cikk: http://www.equipmentworld.com/drones/

Szólj hozzá

építkezés szabályozás építőipar drón drónok FAA drón felhasználás